HTML

Mert az ember jó ...

Segíts másokon és Isten is megsegít! Történetet ide küldj: joemberekblog@gmail.com

Friss topikok

  • H.Krisz: @jordán negatív: Igazán kíváncsi lennék, hogy hol és miben aláztam meg a nénit? Ha nem lettem voln... (2013.12.09. 04:46) Hogyan legyünk jók?
  • hohahohahohaho: @shaw_nyomaiban: ha tégedet ólvasunk, akkór úgy láccik hogy agyatlan marhák a nem cigók közö... (2011.11.09. 08:59) Miért nem avatkozunk közbe, ha vernek valakit?
  • Levéltáros: @zellerlevél: Ki tudja, talán végleg megjavultak az emberek, már nem különleges esemény, ha jó t... (2011.07.26. 22:10) Szállás és megszállás
  • fővöcsök: @Herkules Irma: Így van, megérdemelné. (2011.04.01. 14:53) A sherwoodi macskamentő
  • Levéltáros: @"the dragon": Tősgyökeres budai hajléktalanról van szó, úgyhogy nem kell félned tőle, ha megado... (2011.03.22. 10:33) A hajléktalan és én

Szerzőink

2011.08.18. 07:58 Tacskó Muki

Miért nem avatkozunk közbe, ha vernek valakit?

Címkék: erőszak verés bántalmazás cserbenhagyás

Az alábbi történetet egy névtelenséget kérő hölgyolvasónk küldte be. Szerintem már mindenki élt át hasonlóan borzongató élményt.

Sziasztok!

Ez ma reggel történt velem. Névvel nem szeretném kirakni a netre… de jó lenne az emberek orra alá dörgölni, hogy merjenek cselekedni!!!

Az én sztorim egy kicsit durva történet, főleg egy kora reggeli futáshoz. Az biztos, hogy még most is jobban ver a szívem, ettől a történettől, mint a futástól…A szokásos körömet futottam, amikor beérkeztem a célt jelképező padhoz. De a folyamatosan lassuló futásom helyett hirtelen megálljt parancsoltak a lábaim, mert a szemem ijesztő esemény tanúja lett. A fűben egy férfi éppen vert egy törékeny nőt. Földbe gyökerezett lábbal álltam és tudatosult bennem, hogy az a nő bizony már nagyon nincs eszméleténél. Ebben a percben elfutott mellett két férfi, sőt alig pár másodperc után még egy ember. Reméltem, majd ők a tettek mezejére lépnek. Én nem mertem, féltem, hogy egy ilyen agresszív ember nekem támad. És akkor a hideg vizes zuhany telibe talált: a többiek jól megbámulták őket és tovább futottak, majd folytatták a beszélgetésüket, mintha mi se történt volna.

Én fel-alá járkáltam és nem tudtam, hogy mit tegyek. Nincs ott senki, aki segítene, én nem merek odamenni…És akkor, mintha az angyalok küldték volna ki cigizni azt a srácot az ifjúsági szállóból. Odarohantam hozzá és megpróbáltam érthetően felvázolni a sztorit, miközben én magam is alig kaptam már levegőt a kétségbeeséstől. Rögtön kapcsolt hála az égnek, hívta a kollégáját és végre ők gondolkodás nélkül leállították azt a férfit. Én akkor jöttem el, amikor kihívták a mentőt.

Nem tudom mi lett a nővel, lehet jobb, ha nem is tudom, mert borzasztó állapotban volt, mire én odaértem. Nagyon bízom benne, hogy nem érkeztem későn. Egy imát azért elmondtam a szerencsétlenül járt Nőért, mást sajnos nem tudtam tenni. Persze ilyenkor elgondolkodunk, hogyan képes az a négy-öt ember (vagy több is?), akik látták ezt az eseményt, később nyugodt lélekkel elfogyasztani az ebédjüket?

 

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

196 komment

2011.04.11. 07:07 Levéltáros

Szállás és megszállás

Gabek segített egy török – orosz párnak, mellékesen pedig felvilágosította őket, hogy mit is jelentett nekünk a török és a szovjet megszállás. Történelemlecke borozás közben.

Aloha!

Hazafelé repülőn Isztambulból megismertem egy török srácot. Sokat beszélgettünk (sok mindenről, de leginkább ugye Budapest), segítettem neki sok mindenben, hogy ne érje meglepetés, eligazodjon teljesen a helyi dolgokban (mennyi alatt ne váltson mert az átverés, közlekedés, térkép, jó étterem (nem turistás), buli helyek, bárok, mit igen és mit nem ... stb.). Nagyon hálálkodott. Kiderült barátnője Moszkvából várja már a reptéren, de pont rosszon, a 2-es terminál-on. Mondtam is mi nem oda érkezünk, hanem 1-re és az pár km-rel arrébb van. Ezt gyorsan megtelefonálta neki. Ha nem vagyok tuti jó pár óráig keresgetik 1mást a reptéren :-) Fogalmuk sem volt 2 reptere van BP-nek. A barátnője ráadásul 4 hónapos terhes a srác gyerekével. Itt találkoztak félúton hogy eldöntsék a jövőjüket. (Én tudom, hogy pozitív irányba :-))

Mikor megérkeztünk, persze hogy megvártam őket míg megtalálják egymást. Vettem nekik vonatra jegyet és nem engedtem kifizetni (nem volt még váltva forintjuk, eurójuk volt, de azzal nem lehetett ott fizetni).

Együtt mentünk be vonattal, még viccelődtünk is az orosz nyelvtudásunkkal. Másnap este, ahogy megbeszéltük találkoztunk egy BP-i kedvenc báromban.

Ott magyar borokat kóstoltattam velük és csatlakozott pár ismerősöm is.

Egy idő után előkerültek dolgok ugye... történelem ... :-) 150 éves török hódoltság és a kommunista, szovjet elnyomás meg 56' :-)

Hálás témák egy ilyen társaságban. :-) Megjegyzem, éppen hogy ők hozták fel a dolgot, mert tudtak róla és kíváncsiak voltak, hogy ezek fényében a helyiek hogy tekintenek rájuk.

Normálisan beszéltünk a dologról. De mindenképpen kiigazítottam a török srácot, mert ő azt gondolta, hogy az a 150 év biztosan jobb volt, mint a szovjet elnyomás, vagy ami most van az EU befolyásolás, gazdasági háború, társadalmi egyenlőtlenségek növekedése és olcsó bérmunka a nyugatnak.

Azért én felvázoltam neki, hogy nagyjából azóta van nekünk kisebbségi problémánk és bajunk az országunkkal amióta ők itt jártak... mivel az alatt a 150 év alatt a magyar lakosság aránya 80-ról 45%-ra esett vissza nekik köszönhetően, holott előtte az egyik legnagyobb népességű ország voltunk Európában. Emiatt is kellett betelepítéseket eszközölni utána, de közben ők is megtették, mert délszlávokat hoztak be az országba mivel a hódoltsági területeken megmaradt magyarság létszáma annyira lecsökkent, hogy nem volt munkaképes ember, akik a földeken dolgozott volna. Szóval ha nagyon merészet akarunk mondani akkor Trianon valahol ott kezdődött. E miatt van az, hogy ma a magyarság leginkább már szlávság a génállományában. Egyedül az érintetlenebb Erdélyben vannak jelen többségében a keleti gének.

Továbbá kettős adóztatás folyt. azaz maguk a törökök is engedték békeszerződésben is benne volt) , hogy a saját hódoltsági területeiken élőktől a magyar földesurak és várkapitányok beszedjék az adót, amit ők is megtettek (török adó jelentősen kedvezményesebb volt..de a területek megtartása érdekében ... nem tudtak volna 100.000-es seregeket állomásoztatni itt, megtartani a hódoltságot, mert máshol is volt dolguk a nagy Török birodalomban… azaz összekacsintva a magyar urakkal közösen zsákmányolták ki az embereket itt... egész hódoltságon mindössze 20.000 török katona volt!) :-) Szóval a magyar földesuraknak ugyanúgy kényelmes volt ez a háborúk nélküli rendszer... Lehetne ugye azt mondani akkor sem voltak mások a politikusok, akkor is eladták az országot, népet. Ettől azért kicsit elgondolkodott és másképp gondolt a megszállásuk időszakára a srác. :-)

Pozitívum, és ami a lényeg:

De mondtam neki ez már régen volt és adtak nekünk jó dolgokat is a magyar gasztronómia attól kezdve lett egyáltalán datálható. Pl.: nekik is van lecsójuk (persze nem ezen a néven) meg nekünk is :-) A paprika, kávé és sok-sok más növény, termény tőlük jött és vele sok-sok szavunk is.

Na és persze genetikailag velük sokkal rokonabbak vagyunk voltunk mint bárki mással Európában, mert egy azon Szkíta jellegű népességcsoportból származunk egy helyről, csak ők később jelentek meg Európa közelében. A habitusunk, életfelfogásunk is inkább hasonló, mint bármelyik másik nemzeté Európában. Kint engem folyton Fekete tenger környéki töröknek (ők fehérebbek amolyan világos barna bőrűek...azt hiszem a bulgár népesség miatt talán) néztek. Volt, hogy élvezettel hallgattam mikor 2 percig folyamatosan beszéltek hozzám törökül én meg mosolyogva bólogattam meg igeneltem :-)))) Mindenképpen sokkal könnyebben kommunikálunk egy törökkel vagy orosszal mint egy némettel vagy angollal. Szóval próbáltam rávilágítani az azonosságokra inkább.

Az orosz leányzó meg csak sajnálkozott 56' miatt :-) Mondtam nem te és még csak a szüleid sem voltak azok akik erről tehettek, hanem a politikusok. Mindent ők generálnak, mert a saját impotenciájukat, hatalomvágyukat hazugságokkal, csalásokkal emberek manipulációival és háborúkkal próbálják elérni. Ha otthon a hazában gond van, akkor külső ellenséget teremtenek, hogy ne a valódi gondokra irányuljon a figyelem és ne buktassák meg őket. Ha mindenkinek viszonylagos jóléte lenne a saját országában, elégedett lenne, francnak menne háborúba és döntené romba saját és más életét!.A baj az egyenlőtlen elosztáson, igazságtalan paktumokban van (amiből ugye mindenki nyer valamit, de az emberek nem...lásd a hódoltsági magyar urak 'összekacsintását'). Valakinek mindig erkölcstelenül több kell, és az előbb-utóbb feszültségekhez vezet, amit még ők a vezetők használnak ki.

Ezért is volt érdekes tapasztalás a kinti alkudozás... Az valóban egy fair trade. Mert annyiért viszed el, amennyiért neked megéri, ő meg max. annyira megy le, amennyiért még neki megéri. :-) Nyugaton meg szabottan magas árak vannak a nagykereskedelmi monopóliumok és rossz árfelhajtó szabályzók miatt. Az árrés sokkal nagyobb a megtermelt termék bekerülési ára és eladási ára között. Ez is egy egyenlőtlen elosztás.

Jó barátok lettünk elhívott magához Istanbulba :-)

Legközelebb nem kell hotelra költenem :-)

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

2 komment

2011.04.06. 07:58 Tacskó Muki

Segítsd az öreget!

Címkék: idős néni idősek öregek weöres sándor segítés

Rita volt olyan kedves, hogy megosztotta velünk az egyik segítésről szóló, szabad versben írt történetét, köszönjük!

"A helyszín: békásmegyeri aluljáró. csúcsforgalomban beérkező hév, hatalmas embertömeg  suhan keresztül az aluljárón, kivéve egy kis pici idős nénit aki a szatyrával ácsorog a legalsó lépcsőfokon és kapkodja a levegőt... szemmel láthatóan szüksége van a segítségre, mégis legalább 6 ember elmegy mellette. én gyorsan odapattantam és kérdeztem, hogy segíthetek-e de közben már vettem is ki a szatyrát a kezéből, szépen lassan megyünk fel a lépcsőn majd megkérdeztem tőle, hogy a 143as buszhoz megy-e, úgyhogy egyből odamentem feltettem a szatyrát és őt is felsegítettem, majd leszálltam. és ennyi.

nekem másfél perc segítség volt, neki sokkal több :)"

Én meg nem állom meg, hogy az ide vonatkozó zseniális Weöres Sándor verset meg ne osszam veletek:

                     ÖREGEK 

                                                                          Kodály Zoltán mesternek

 

Oly árvák ők mind, az öregek.

 

Az ablakból néha elnézem őket,

hogy vacogó szélben, gallyal hátukon

mint cipekednek hazafelé --

vagy tikkadt nyárban, a tornácon

hogy üldögélnek a napsugárban --

vagy téli estén, kályha mellett

hogyan alusznak jóízüen --

nyujtott tenyérrel a templom előtt

úgy állnak búsan, csüggeteg,

mint hervadt őszi levelek

a sárga porban.

És ha az utcán bottal bandukolnak,

idegenül néz a napsugár is

és oly furcsán mondja minden ember:

"Jónapot, bácsi."

 

A nyári Nap,

a téli hó,

őszi levél,

tavaszi friss virág

mind azt dalolja az ő fülükbe:

"Élet-katlanban régi étek,

élet-szekéren régi szalma,

élet-gyertyán lefolyt viasz:

téged megettek,

téged leszórtak,

te már elégtél:

mehetsz aludni..."

 

Olyanok ők,

mint ki utazni készül

és már csomagol.

 

És néha, hogyha agg kezük

játszik egy szőke gyerekfejen,

tán fáj, ha érzik,

hogy e két kézre,

dolgos kezekre,

áldó kezekre

senkinek sincsen szüksége többé.

 

És rabok ők már,

egykedvü, álmos, leláncolt rabok:

hetven nehéz év a békó karjukon,

hetven év bűne, baja, bánata --

hetven nehéz évtől leláncolva várják

egy jóságos kéz,

rettenetes kéz,

ellentmondást nem tűrő kéz

parancsszavát:

 

"No gyere, tedd le."

 

 

Szólj hozzá!

2011.04.04. 07:58 Tacskó Muki

A babakocsi-emelő világbajnok és az idősebb úr

Címkék: kismama tömegközlekedés baba babakocsi idősek apró figyelmesség

Az alábbiakban Vera történetét olvashatjátok a babakocsi emelgetés szépségeiről!

Az én történetem igazán apró és rövid, de még így pár hét elteltével is szívesen gondolok rá.  Kisgyermekes anyukaként sokszor tapasztalom, hogy a közlekedési eszközökön sokan inkább elfordítják a fejüket és kibámulnak az ablakon, minthogy segítsenek a babakocsival közlekedő kismamáknak. A magam 160 centijével és 50 kilójával már "kifejlesztettem" a magam kis technikáját, hogy ne kelljen másokra szorulnom, ha fel-, illetve le szeretnék szállni.

Buszon utazunk a kislányommal, megnyomom a leszállásjelzőt, a mellettem állóknak eszébe sem jut megkérdezni, segíthetnek-e. Egy ajtóval odébb áll egy idősebb úr, aki látja, hogy éppen leszállni készülök. Könnyed lépésekkel, szinte szórakozottan átjön az én ajtómhoz és kedvesen megkérdezi, hogy megengedem-e, hogy segítsen. Hirtelen köpni-nyelni nem tudok, nagyon meglep a kérdése, de természetesen elfogadom a kedvességét. Megköszönöm és mosolyogva köszönünk el egymástól, ő tovább utazik.

Mennyire apróság, mégis nekem nagy segítség volt. Akár ő is elfordíthatta volna a fejét, tudomást nem véve rólunk, mint általában a többi ember, mégis vette a fáradtságot (bár valószínűleg neki nem volt az) és odalépett hozzánk. Nagyon hálás vagyok érte neki.

 

Szólj hozzá!

2011.04.01. 07:58 Herkules Irma

A sherwoodi macskamentő

Címkék: pénz hajléktalan macska jutalom segítés józsef attila lakótelep sherwood

Barátaink macskát akartak. Macskát, mert szeretik, na meg a gyerekek is örülhetnek az új játszótársnak. A szibériai frankó választásnak tűnt, mert amellett, hogy a fajtára jellemző, hogy nagyon játékos, kevésbé vált ki allergiás reakciót gyermekeknél, marha szép, igaz, kifejlett korában simán veri a 12 kilót, ráadásul nem is valami olcsó jószág. Mindegy, szülőknek, gyerekeknek macska kell, szóval kevéssel később Benő kandúr elfoglalta helyét a család 3. emeleti lakásában. Mindenki boldog volt, a szülők, mert régóta akarták, a gyerekek, mert kedvükre dögönyözhették, Benő, mert dögönyözték, a szülők meg újra, hogy mindenki milyen boldog.

Benő macska szívesen lógott az erkélyen. Vélhetően nem a mélység vonzotta, inkább ösztönös kíváncsiságának, mint elfojtott szuicidhajlamainak engedelmeskedett, mikor kiugrott. Odakint bokrok, fák, virágok, galambok. Mi kell még? Bár szeretem a drámát, Benő macska nem halt meg azonnal, sőt később sem. Se macskatetem, se vérfoltok, csak ijedtség, de az rendesen. Benő macska talán beszaladt a József Attila lakótelepet határoló erdőbe vagy talán elbújt a kocsik alá, esetleg némi agyrázkódással elkóborolt, de biztosan hamarosan visszajön az erkély alá, ki tudja. Riadalom az egész családban, a macska meg sehol. Gyerekek sírnak, szülők tördelik kezeiket, az erkély alatt egyetlen macska sincs.

Korai még a gyász, helyzet van, valamit tenni kell. Hosszas keresgélés után egyikük plakátokat készít, rajta Benő képe, telefonszám, beígért magas jutalom, másikuk, még mindig a gyerekek megnyugtatásával bajlódik. Este kezdődik a plakátolás. Az elkövetkező néhány napban, akad néhány hívás, idegen macskák idegen kezekben érkeznek, vélhetően a pénz reményében. Lassanként mindenki kezdi elfogadni a veszteséget, kezdődnek a gyász napjai. Néha megmozdul a függöny, na, a Benő, leesik a lavór, na, a Benő, átrepül egy mackó a szobán, de nem repül utána senki, mindig csak keserű felismerés a vége: a Benő már biztosan nem csinálja ezeket.

Aztán vagy 2 héttel később, mikor már fel sem merül, hogy visszatérhet még jó kandúrunk a családba, idegen vezetékes számról hívás érkezik. A vonal másik végén borízű, szaggatott hang beszél, azt mondja, nála van a macska, mikor lehetne összefutni. Jönnek a sztereotípiák: valaki megint pénzt akar, biztos kell neki italra, inkább az utcára beszélik meg a találkozót, az biztonságosabb. Gyanakvás, bizalmatlanság ezerrel.

Mikor a kartondobozzal imbolyogva közeledő hajléktalant meglátja barátom, minden kétsége eloszlik: a fickó egyértelműen csak a jutalmat akarja. Aztán megkapja a dobozt, benne a teljesen nyugodt és doromboló Benő macskával, keresné a pénztárcáját, de csak annyit mond neki az idegen, hogy nem kell neki semmi, csak megtalálta a cicát, aztán meg látta a kirakott képet, és arra gondolt, hogy bár nagyon jól összebarátkoztak, valakik az otthonukban a cica nélkül most biztosan nagyon szomorúak lehetnek.

4 komment · 2 trackback

2011.02.07. 07:58 Tacskó Muki

Minden napra egy jótett

Címkék: autó traktor bácsi árok kihúzás nagylelkűség

Úgy tűnik, hogy szeretitek „az autóm lerobban és valaki segít” című sztorikat, mert főleg ilyeneket kapunk. Most is egy ilyen következik Bögyitől!

Egy most hétvégi történet, amit ezért küldök el nektek, mert az embernek aki segített rajtunk hálánkat sosem tudnám kifejezni, és úgy vélem megérdemli, hogy a róla szóló történet kint legyen a világban és mások példájára szolgálhasson.

Nagy beszélgetés és kiállatiaskodás után (mármint kisimogattam magam, cica, nyuszi) hajnali 2 körül alvás. Édesapámnál voltam, végre lejutottam... 5kor csörög a telefon (igen jelzem már napok óta nem aludtam ekkor, azóta sem), hogy apukám kedvesének a lánya ment volna hajnalban dolgozni kocsival, de az ónos eső a fagy és a köd és a lelki trauma következményének eredményeképpen hiába lassan 30-40-nel ment csak, sikeresen megcsúszott és az árokban  van, ki sem mer szállni. Hát gyors öltözés, a sofőr (apu) felébresztése kis kávéval, és irány az út. Kocs és Mocsa között az autó, az árokban olyan szerencsés pozitúrában, hogy oldalt ferdén az árokba, de ha már csak akár 5 centit tovább csúszik az autó, akkor fejjel az árok mélyén lévő fakerítésnek és akkor lett volna nemulass...

Ezen a jeges úton az autó helyzete miatt egy szimpla kis peugeot sajnos nem bírta kihúzni... magától az autó meg sem előre sem hátra, a kerekek csak pörögnek, rájövünk az elsők éppen a föld felett egy picivel...

Persze mondanom sem kell,  hogy az emberiség tanúbizonyságot mutatott megint a hogyan nem kell segíteni embertársainknak, és tovább haladni az úton mint aki nem lát semmit...

Nagy keresések után hol máshol lelne segítő kezekre hajnali 6kor az ember, mint a kocsmában, ahol újabb útbaigazítás érkezik, merre menjünk segítő traktoros kezek után. Nos, aztán sikerült egy jólelkű traktoros bácsit találni, aki ( amíg mi már lefagytunk gyerekek az út szélén) mindenféle magyarázkodás nélkül öltözött és indította a járgányt hogy kimentse a kocsit (aminek szerencsére semmi baja sem történt és emberi sérülés sem volt), és még ő szabadkozik, hogy ne haragudjanak apukámék érte, amiért csak "úgy öltözik fel". Az úgy a hideg ellen jól felöltözést és normális kantáros munkaruhát jelent. Amivel egyáltalán semmi baj sincs, sőt:)

A mi szemünk felragyog, amint meglátjuk a traktort, mert már a fejünk búbjától a lábujjunkig teljesen le voltunk fagyva, körülbelül másfél óra várakozásban a jéghidegben...Volt ott nagy fejvakargatás, aggódás, okoskodás, izgalom miatt könnyek, hogyan húzzák ki a tütüt, ami félő, hogy ha megmozdítják beborul és törik...

Aztán felettébb nagy traktoros tudásával és a fiúk erős kezeinek köszönhetően az autó sértetlenül kikerült az árokból.

Cs. Zoltán miután a sikeres akció után természetesen gondoltuk, hogy az emberfeletti segítőkészségéért cserébe egy kisebb pénzbeli juttatásba részesítjük, hogy vegyen rajta, amit szeretne, jól jön az egy ilyen jó embernek, ebben a nehéz világban.

Mire az "öreg" csak így szólal: "Ne hülyéskedjenek, rakják el a pénzt. Mindig azt mondták nekem, minden nap kell tenni egy jó cselekedetet, a mai nekem már megvolt, én örülök, hogy segíthettem." Mondanom sem kell, törtek a mécsesek, most már szerencsés sofőrünk aki biztos helyen tudhatta már az árokból kiszedett autóját és magát és eddig nem borult kis és tartotta magát sírva ölelte meg a megmentőjét hálája kifejezéseképpen. Megható pillanat volt...

Bár nem hiszem hogy olvasná, de innen is még egyszer csak megköszönni tudnám neki azt a jóságot, hogy hajnalok hajnalán a házába becsöngető idegeneknek csak jószándékból útra kelt és segített.

Édesapámra hárul, hogy mivel megköszönni mással nem tudnánk jobban (mert a szavak nem elegek) mivel "tudjuk hol lakik":D ezért valamikor a közeljövőben megajándékozza egy jófajta üveg borral, és egy névjegykártyával, hogy ha apám szakmájára szüksége lenne, bármikor hívja nyugodt szívvel.

Mert az ember jó....

böggyi

 

1 komment

2011.01.06. 20:40 Tacskó Muki

Jótékony célú kutyás határidőnapló! A Futrinka Egyesület felhívása

Címkék: kutya jótékonyság tacskó fajtamentés határidőnapló futrinka egyesület

Megjelent a Futrinka Egyesület 2011-es határidőnaplója. Az Egyesület tagjai a magyar vizslák, tacskók és német dogok hivatalos fajtamentői.

Ez egy A5 méretű, igényes, jó minőségű, spirálozott, heti bontású határidőnapló, mely a szokásos naptár és jegyzetoldalak mellett állatvédelemmel kapcsolatos gondolatokat, idézeteket, valamint igényes színes fotókat tartalmaz.
 
A befolyt támogatást teljes mértékben az egyesület által mentett kutyák ellátására fordítjuk (állatorvosi költségek, élelem, elszállásolás, stb.)
 
 
Bővebb információ:
 
 
Bárkinek, aki legalább 2.000 Ft adománnyal támogatja munkánkat, ajándékba adunk egy ilyen naplót.
 
Adományozás menete:
1. Döntsd el, hány példányt szeretnél ajándékba
2. A példányonként legalább 2 000 Ft értékű adományodat az alábbi bankszámlaszámra várjuk: 
Futrinka Egyesület
10404089-49575251-57561000 (K&H bank) 
Megjegyzés rovatba csak ezt kérjük beírni: "Támogatás 2011"
3. Írd meg a neved, címed, az utalás időpontját az info@futrinkautca.hu címre. 
Személyes átvétel és postai küldés egyaránt lehetséges, egyeztetés e-mail-ben:
futrinka2011@gmail.com

Természetesen minden beérkező összegről adományigazolást adunk, s a kapott adomány elköltéséről szükség esetén részletes elszámolást küldünk.
 
Ha bármiben elakadnál, írj! futrinka2011@gmail.com
 

Futrinka Egyesület

1 komment

2010.12.22. 08:08 Levéltáros

Aki megtalálta Székelyföld egyetlen kátyúját

János levele a defektről, ahol nem a magyarok, székelyek vagy románokról segítettek, hanem…

Idén nyáron a barátnőmmel újra Székelyföldre mentünk nyaralni, már csak azért is, hogy a szakdolgozatához Szent László freskókat nézegessünk. A szüleim autójával voltunk, egy Kia Rioval. Aki járt már Erdélyben, az tudja, ha ott számos utat nem kifejezetten az alacsony felfüggesztésű járművekre terveztek. Amint Csíkszeredára mentünk, Csíkmadaras és Csíkrákos között (pontos információkat azoknak a kedvéért írok, akik hivatalból nem fogják elhinni a történetet) egy eléggé éles kanyart akartam bevenni 80-90 közötti sebességgel. Ezzel még nem is lett volna probléma, de pont a kanyarban volt egy hatalmas kátyú, a szembe sávban pedig éppen akkor egy autó jött, így összeszorítottam a fogamat és belehajtottam a gödörbe, a lassításnak már nem lett volna semmi értelme. Hatalmas rázkódás, jobbról sziszegő hang minden kerékfordulásnál, egyértelmű volt, hogy defektet kaptunk.

Szépen félreálltam, elakadásjelző-háromszöggel az asszony hátrasétált és jól látható helyre kirakta, én meg hozzákezdtem a gumicseréhez, amiben az égvilágon semmi rutinom nem volt, eddig kétszer, ha láttam ilyet. Mivel ez azért mégsem olyan bonyolult feladat, ezért egészen belejöttem egy idő után. Az ott haladó autók nem zavartak a munkában, mindenki szépen elment mellettünk a segítségnyújtás minimális szándéka nélkül. Egyedül azok törték meg a békés délutáni autószerelés szitkozódással vegyes nyugalmát, akik kedvesen odadudáltak a barátnőmnek.

A szerelés egészen jól haladt, de a kereket odatartó négy csavaranyából az egyik beszorult, nem mozdult sem jobbra, sem balra. Ám éppen akkor, amikor kezdtem igazán átérezni a helyzet komolyságát, egyszer csak megállt egy bukaresti rendszámú autó. Kicsit szomorú voltam, hiszen számtalan magyar turista és helyi székely (illetve román is) ment el mellettünk, jobban örültem volna, ha valaki olyan segít rajtunk, akivel egy nyelvet beszélünk. Pláne, hogy az erdélyi románok nyelvtudása inkább a franciára illetve a németre terjed ki, szemben az én angol tudásommal. Mire ezeket végiggondoltam, már oda is értem a bukaresti autóhoz, amiben egy idősebb nő és egy őszülő hajú, szinte már cigánybarnára sült bőrű, fiatalos, nagyon szikár férfi ült. Letekerte a férfi az ablakot, és meglepetésemre angolul kérdezte meg, hogy turisták vagyunk-e mi is, és hogy szükségünk van-e segítségre.

Röviden felvázoltam neki a helyzetet, és köszönettel elfogadtam a segítséget. Kiszálltak, elővették a saját szerszámkészletüket - mármint ami a bérelt autóhoz járt - és a férfi mindent megtett, hogy segítsen, nem zavarta, hogy tiszta mocsok lesz a keze (csap meg ugye nem sok volt az országút mellett). Munka közben elbeszélgettünk, kiderült, hogy izraeli turisták, a férfi a PhD-jére készül, amúgy a XX.sz.-i zsidó történelmet kutatja (értsd: "holokauszttörténész" a nem kretén fajtából), továbbá egészen meglepődött, hogy Erdélyben ilyen sok magyar él, bár elmondása szerint ismeri a terület történetét (Trianon, stb.).

Végül sikerült addig ugrálnom a csavarhúzón, amíg el nem törtem a csavart. Kicseréltük a kereket, és három pontos rögzítéssel folytattuk az utunkat - nagymagyarországos pólóban, magyar népzenét hallgatva -, köszönhetően annak, hogy egy (gonosz, felvásárló, stb.) turista hamarabb volt hozzánk szolidáris, mint az arra járó helyiek bármelyike. Ezzel nem minősíteni akarom a székelyeket, a magyarokat vagy a románokat, más helyzetekben ők is tudtak nekünk segíteni, ahogyan mi is igyekszünk megtenni mindent, hogy segítsünk a másiknak, ha bajba került.

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

2 komment

2010.12.08. 07:07 Levéltáros

Az öreg meg a késes

Címkék: alma öreg egyetemista kés

Anita két történetet is küldött nekünk, ami a lécet magasra teszi számunkra – azt hittük, hogy egy jótettel letudjuk a dolgot egész életünkre –, ráadásul csupa jó ember szerepel a történetekben, ami azt mutatja, hogy nem vagyunk ritkák, mint a fehér holló. De túléltük a csapásokat, és boldogok vagyunk, mert a jó az jó.

Első történet

Ősz végén egyetemista barátnőmmel kávézgattunk valahol egy teraszos csokoládézóban a Deák és az Astoria között. Egyszer csak arra csoszogott egy idős bácsi és valamit mormolva lépegetett tovább, kicsit ráfókuszálva értettem is a szavait: - Valaki, valaki! Majd átkísér engem az Astoriánál a zebrán? Nekem ilyenektől személy szerint meghasad a szívem. És gyorsan felpattantam, belekaroltam a bácsiba.

Nem tudom, hogy a rafinéria-e volt nagyobb a bácsiban, mint az elesettség, mindenesetre én azon a napon miatta mosolyogtam arcizomfájdulásig, egész álló nap. Egyből hálálkodott a gyönyörű ifjúságomnak. Mivel én sváb településen lakom, hihetetlen örömmel kezdte el ecsetelni a Dunaharasztiban lévő diófákkal teleültetett kertjét, a dió minőségi mivoltát, a svábok kedvességét, és a már-már túl lelkes székelykáposzta imádatát. Majd ígéretet tett (!), hogy a következő évi káposztafesztivált nem hagyja ki. Megtudtam, hogy van neki egy fia, aki után döglenek a nők, de hiába merült volna fel bennem bármi remény, azt is megtudtam, hogy 14 hónapos az unokája, aki egy nagy szerelem gyümölcse. Egyébként egy nénihez igyekezett, aki ott lakott a közelben, és kacsát vitt neki a közeli hentesboltból – hozzátenném kicsit halkan beszélt, először azt értettem, kaszát visz neki, ami ebben a korban azért kicsit morbid humorra utalna – anno kutató volt és imádja Olaszországot.

20 percig is eltartott mire leértünk az Astorián a zebrához, az átkelésnél az autóban ülők rám nevettek, mert azt gondolták sosem érünk át (zöldben indultunk el, pirosnál még csak félúton jártunk). De kézcsókkal és elmondhatatlan hálával vett búcsút. Visszatértem a barátnőmhöz, aki 20 percet ücsörgött egymagában, majd így szól: Olyan aranyosak voltatok.

Második történet

Helyszín: Kálvin tér – Ferenc körút között, Üllői út, tavaszi idő.

Ketten lányok, sétálva, nevetgélve az utcán, közülük az egyik én voltam. Elővettem egy almát és megkínáltam vele sétálótársamat. Elfogadta, gondoltam, akkor kettétöröm, és kap egy felet. Elég sokáig próbálkoztam, minden fizikai erőmet összeszedve, taktikákat bevetve, de csak nem akart megrepedni az a fránya alma. Sétálótársam közben már lemondott az alma feléről, de én bíztattam, ha mást nem, bemegyek egy étterembe és kettévágatom. Még pár perc kínlódás után az előttünk sétáló igencsak markánsan férfias ember behajol a kocsijába, és gyorsan elénk ugrik egy bicskával.

Nekem egyből felcsillan a szemem – pillantás a bicskára, almára, rá -, ő nevet és mondta, hogy hallotta, nem igazán megy az alma kettétörése, szívesen besegít. Megkérdeztem kér-e egy gerezdet, nem élt a lehetőséggel. Megköszöntem, almát falva továbbálltunk. Nevetés, öröm, csend, majd a sétálótársam így szól: - Én megijedtem, hogy le fog szúrni.

(Bennem fel sem merült.)

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

 

Szólj hozzá!

2010.12.06. 07:58 Werner Taug

"Halálhörgés, siralom..."

Címkék: média tömeg emberek erőszak tűzijáték türelem augusztus 20.

 "Halálhörgés, siralom…" himnuszunk ezen szavai mára életem szerves részét képezik. Több holtestet láttam,  mint egy világháborút az első vonalban végigharcoló katona.

Mindez köszönhető a tévécsatornák kínálatának és műsorválasztási preferenciáimnak. Igen, most jöhet a felhördülés: Élőben azért más! Valóban, bár kutatások szerint nem túl sok különbség  van. Hímneműként alapvetően nem a dél-amerikai szappanoperákat favorizálom, de szerencsémre a sorozatkészítők kellően ellátják a kábelcsatornákat akciódús anyaggal. Vannak helyszínelők Amerika szinte minden nagyobb városából,  részenként két-három halottal. Nyomozók és ügynökök garmadának munkáját kísérhetjük nyomon, pihenésképp pedig a legkülönbözőbb kórházi osztályokon leshetünk meg kellemesen vértől tocsogós beavatkozásokat. És persze ott vannak még a sci-fik… Ha akarom óránként láthatok új hullákat ízlésesen széttrancsírozva, csak a gombot kell nyomogatnom.

A fentieknek hála sok ismeretre tettem szert, tudom hogy kell intubálni, mi az a centrálvéna, mit jelent, ha esik a szaturáció, hogy kell bombát készíteni műtrágyából, tisztító szerekből, vagy épp a mikróból, időzítőt eszkábálni cigarettából és gyufából, kenyérpirítóból és újságból.

Tudom azt is, hogy a tömeg hirtelen bekövetkező nem várt kellemetlen esemény hatására pánikba esik, és menekülés közben mindent letarol.

Nos, 2006. Augusztus 20-án este kilenc körül ott álltam az Erzsébet-híd lábánál a budai rakparton a tömeg közepén a tűzijátékra várva. Aztán leszakadt az ég. Ezrek próbálták egyszerre elhagyni a helyszínt egy szűk átjárón keresztül. Nem volt tolongás, tülekedés. Senki nem taposott el senkit. Az emberek lassan,  türelmesen haladtak a kijárat felé, várva a sorukra, miközben fentről zúdult rájuk a jég. 

Bár bőrig ázva és csontig átfagyva vagy egy órát kellett gyalogolnom, mire fedett helyre jutottam, mégis ez az egyik legnagyszerűbb élményem. Felemelő volt megtapasztalni,  hogy az emberek alapvetően jobbak, mint ahogyan gondoljuk, mint amire kondicionálva vagyunk.

Szólj hozzá!

2010.11.29. 07:07 Levéltáros

Véletlenek láncolata

Címkék: könyv gyerek színház

Ágnes története könyvről, színházról, gyerekről és felnőttről. Avagy minden mindennel összefügg.

Hatalmas könyvrajongó vagyok, és ha szülővárosomban járok, minden alkalommal elmegyek a főutcai könyvesboltba és csemegézek a könyvek között, sokszor megkockáztatva, hogy a csomagom súlya miatt esetleg nem tudok felszállni a Budapestre tartó buszra :)

Egyik ilyen alkalommal éppen a szokásos körutamat tettem, amikor hallottam, hogy egy 13 év körüli kisfiú az egyik általam is nagyon kedvelt író sorozatának a második kötetét kérte az eladótól, merthogy Ő nem érte fel a polcot. Meg is kérdeztem tőle, hogy mit tud a sorozat következő könyvéről, hiszen az is éppen akkortájt került volna a boltokba, de a rengeteg internetes hirdetés ellenére még sehol sem láttam. Pár perces beszélgetés után folytattuk is tovább mindketten a könyvek imádatát :)

Legközelebb a pénztárnál futottunk össze, ahol éppen mögötte álltam a sorban. Amikor fizetni szeretett volna, kiderült, hogy a könyv, amit meg szeretett volna venni, 500 Ft-tal drágább, mint amennyi pénz nála volt, és szegény a hatalmas hátizsákjában kutakodott és kapargatta össze az uzsonnavásárlások során a büfévisszajárókból megmaradt aprópénzeket, közben pedig kétségbeesetten igyekezett kerek lencséjű Harry Potter szemüvegét az orrán tartani. A pénztáros számomra érthetetlen közönnyel, és unalommal közölte, hogy attól, hogy egy kötet ennyi volt, még nem biztos, hogy a következő annyiba kerül majd.

Egyszer csak gondoltam egyet, és felajánlottam neki, hogy kisegítem az 500 Ft-tal, ha megengedi, és elfogadja, hiszen ez túl jó könyv ahhoz, hogy ne olvassa el! A pénztáros hatalmas szemeket meresztve kérdezte meg, hogy “Rokon?”, mire én csak annyit feleltem, hogy nem, de ez a kisfiú MESÉT OLVAS 13 évesen, és nekem ez megér 500 Ft-ot, és tudom, hogy ezt nem a haverok előtti felvágás miatt esetleg majd cigire, alkoholra vagy drogokra költi el.

A kisfiú azt sem tudta, hogy mit mondjon, nem győzte megköszönni a segítséget, és mit az a Sors??? Aznap este színházba mentem egy barátnőmmel, és éppen mielőtt megvettük volna a jegyünket, odajött hozzánk egy férfi, és 500Ft-tal olcsóbban eladásra kínálta a már megvásárolt jegyét, mondván, hogy Ő sajnos nem tud az előadásra eljönni! A tortán pedig az lett a hab, hogy azon a bizonyos előadáson a kisfiú, és az anyukája is ott voltak – jót beszélgettünk!

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

 

28 komment

2010.11.24. 11:07 Tacskó Muki

Egy teli kocsi cigány, békák és a traktoros

Címkék: segítség traktor cigány béka sárvíz gyújtógyertya nagyhörcsök

 

Zoli levele, avagy hogyan segített neki egy sereg cigány

 

2000-es évek eleje. Nővérem biológusként végzős egyetemista, jómagam még hallgató máshol. Fejér megyében, a Sárvíz területén kutattuk a békákat egy langyos nyári napon. Trabanttal mentünk, erre futotta anno az egyetem melletti keresetemből. Nagyhörcsökpuszta közelében, párhuzamosan a Sárvízzel leparkoltam, a kéziféket finoman behúztam (hiba volt). Ahogy sétáltunk a láp felé, egy nagy kattanással kidobta a kézifékem a trabi, és komótosan megindult a folyóval párhuzamosan. Rohantam, mint a meszes, de ahogy egy nagy kövön bukkant át az autó, a víz felé fordult, és menthetetlen a folyó felé gyorsult. Mire feltéptem az ajtót, és berántottam a kéziféket, már 45 fokban előre dőlve, a folyóban volt az autó. Utastérben állt az iszap, a motortérből egyedül az akkumulátor volt szárazon.

 

Ahogy ott a folyóparton kesergünk sorsunkon, arra vetődött egy jó öreg, japán autó, benne körülbelül 5-6 cigány. Meglátták a bajunkat, hát megpróbáltak kihúzni minket. Személyautóval reménytelen lett volna a töltésen felhúzni, így elmentek, és addig járták a falut, míg egy traktorost nem hoztak. Nagy Zoltán volt a neve, ha jól emlékszem. Szegény éppen cimboráival készült mulatni a helyi kocsmában. A traktor piheként kirántotta a trabit a folyóból, majd miután leengedtük a vizet, húzott pár kilométert minket. Ő úgy gondolta, ha jól kijáratjuk a vizet, saját lábon hazajutunk. Így is lett, egy gyertyát kellett csak venni hazafelé.

 

Örök hála a nagyhörcsöki cigányoknak és Nagy Zoltánnak!

 

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

 

132 komment

2010.11.08. 07:58 Herkules Irma

Bőkezű jótevőim, avagy a csörgei punkok

Címkék: punk előítélet szégyen lopás rockfesztivál csörge

Még hajdanán történt, mikor kevésbé kopaszodtam, a pénztárosok pedig nevetve letegeztek az ABC-ben, hogy egy átpogózott, átordítozott éjszaka után (mert akkoriban még lényegesen kevésbé konszolidált életet éltem), egyszer csak arra kellett ráeszmélnem iszonyú fejfájás közepette, a Csörge-tavi Rockfesztivált ölelő kukoricasorok tövében egy nyári hajnalon, hogy míg önkívületben heverésztem az ég alatt, közeli sátrunkból hátizsákomat minden ingóságommal (vagány, együtteses pólók, váltás nadrág, kopott kordnadrág, tornacipő, pénz, iratok, mifene) együtt felszívódott. Még józan fejjel sem túl vidám élmény az ilyesmi, de ifjú lázadónként - pláne másnaposan - kifejezetten tragikus élmény volt. Váltás ruhám nincs, sőt irataim és pénzem sincs már, csak a keserű felismerés maradt, megloptak. Nem tudtam, mit tegyek, gondoltam megkeresem addigra már elkószált vagy még fel sem támadt barátaimat. A táborból - ami egy kevéssé jól tervezett nukleáris katasztrófa helyszínének is simán elment volna - kifelé vezető úton furcsa melankólia kerített hatalmába, a kiszolgáltatottság keserű érzése töltött el, merengésemből egy falka punk térített magamhoz, akikkel a legkevésbé szerettem volna beszélgetni azon reggelen. Ismertem őket, még az első napon klónozták őket egyetlen elektromos borotvával és egy doboz kályhaezüsttel, ők voltak azok, akik a fűben vadászták a látszólag üres üvegeket és poharakat, hogy az utolsó éltető kortyokat is kiigyák, vattán szűrték át a higítót, hogy ne rögtön forduljanak fel, ők voltak, akik végigtarhálták az összegyűlt sokaságot, akik tolakodó magatartásukkal, erőszakos kéregetésükkel rekord rövidségű idő alatt utáltatták meg magukat a látogatok többségével. Ahogy hozzájuk értem, rögtön kezdődött is a szövegelés, a csak egy szál cigit, lécci meg a boros kólára kellene, hallod és a csak egy százast, barátom. Forrt bennem a düh, legszívesebben elküldtem volna őket a..., de nem tettem, fáradt és elkeseredett voltam, így röviden elmondtam, hogy mi történt velem, remélve, hogy a préda reményének szétoszlatásával tőlük is sikerül megszabadulnom. Nem így történt. A srácok rövid tanácskozás után elkezdték kiforgatni a zsebeiket, majd némileg szégyenkezve megkérdezték, hogy nem fogadnék-e el tőlük egy kis pénzt, bár tudják, hogy nem sok, ráadásul nyilván keveset dob a hangulatomon, ha egyszer az összes holmim odalett.

Először nagyon megörültem, majd elszégyelltem magam: ezeket a srácokat velem együtt utálta a környéken minden ember. 
 

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

4 komment

2010.11.02. 14:25 Levéltáros

A hajléktalan és én

Címkék: hajléktalan

Napi útvonalam egyik kereszteződésének állandó figurája egy hajléktalan nő, a piros lámpánál minden autóshoz odalép, és pénzt kér. Délutánonként, ha találkozunk, adok neki. Három éve, hetente egyszer legalább, alkalmanként 100-200 forintot. 30000 felett járok már, és az olló folyamatosan nyílik tovább; megfizethetetlen az a sok jó, amit én ettől a nőtől kapok.

Ő nem csak kér, de ad is: hatalmas energiával, vidáman, már messziről integetve lép oda az autókhoz, és mindenkihez van egy kedves mondata, amivel felvidítja a napunkat.

- Nézze meg a frizurámat, tegnap vágta le a hajamat a lányom! – mutatja tépett és kócos haját. – Micsoda jó nő lett belőlem, füttyögnek utánam rendesen a férfiak, de nem bánom, nekik is kell egy kis szórakozás!
- Ezt nézze, ma két ezrest is kaptam! Még öt percig dolgozok, aztán megyek az uramhoz, megvesszük a kaviáros pezsgőt, bevágjuk, és jön a szex! Köszönöm, és majd magára is gondolok közben!

Az utca lelke, mindenkit feltölt egy kicsit. Szeretem azt hinni, hogy a munkában megfáradt, stresszes emberek jókedvűen érnek haza – a hajléktalan nőtől akkor is kapnak egy jó szót, ha nem adnak pénzt –, és kevesebb lesz otthon a veszekedés, vidámabb a vacsora, és így a világ is jobb lesz egy. Mert jobb lesz, ha bármi kicsit is teszünk érte.

- Most nézze: süt a nap, napozgatok, a pénzem meg szinte magától gyűlik. Ennyi sok jó ember, imádom magukat!

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

2 komment · 1 trackback

2010.11.02. 14:16 Tacskó Muki

Hogyan legyünk jók?

Címkék: punk idős néni segítés

Budapest, Oktogon, tömeg. Idős, hajlott nénike érkezik a zebrához és készül átkelni a rövid ideig nyitva tartó zöldön. Lassú, mert jobb kezében elől botja, bal kezével pedig maga mögött húzza gurulós szatyrát. Benne krumpli, savanyúság, alma, ingyenes újság, szemüveg, orvosi leletek: az élete. Lassúságával kockáztatja, hogy elgázolja két sávnyi kocsi, vagy a 4-es 6-os villamos.

 

Budapest, Oktogon, tömeg. Fülkarikás, tetovált, orrpiercinges srác áll a zebránál. Vörös haj, kakastaréj, kihívó tekintet, láthatóan bármikor kész verekedni. Punk, ha volnának még ilyen kategóriák.

 

Együtt érnek a zebrához. A néni elképesztő lassúsággal kezd átbotorkálni az úttesten. A járókelők kikerülik, legfeljebb mandinerből nézik kínlódását. De ekkor a kakastaréjos mellette terem, udvariasan elkéri a kézikocsit, egyik kezével húzni kezdi, amíg másik karját kapaszkodóul kínálja fel. Az egész utca őket nézi. Még épp időben átérnek.

 

A néni hálálkodik a punknak, a punk pedig e szavakkal hárítja nevetve: „Semmiség, tessék csak hagyni a gecibe.” A néni meglepődik, majd ő is nevet. Két generáció mosolyog egymásra.

 

Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com

 

45 komment