Még hajdanán történt, mikor kevésbé kopaszodtam, a pénztárosok pedig nevetve letegeztek az ABC-ben, hogy egy átpogózott, átordítozott éjszaka után (mert akkoriban még lényegesen kevésbé konszolidált életet éltem), egyszer csak arra kellett ráeszmélnem iszonyú fejfájás közepette, a Csörge-tavi Rockfesztivált ölelő kukoricasorok tövében egy nyári hajnalon, hogy míg önkívületben heverésztem az ég alatt, közeli sátrunkból hátizsákomat minden ingóságommal (vagány, együtteses pólók, váltás nadrág, kopott kordnadrág, tornacipő, pénz, iratok, mifene) együtt felszívódott. Még józan fejjel sem túl vidám élmény az ilyesmi, de ifjú lázadónként - pláne másnaposan - kifejezetten tragikus élmény volt. Váltás ruhám nincs, sőt irataim és pénzem sincs már, csak a keserű felismerés maradt, megloptak. Nem tudtam, mit tegyek, gondoltam megkeresem addigra már elkószált vagy még fel sem támadt barátaimat. A táborból - ami egy kevéssé jól tervezett nukleáris katasztrófa helyszínének is simán elment volna - kifelé vezető úton furcsa melankólia kerített hatalmába, a kiszolgáltatottság keserű érzése töltött el, merengésemből egy falka punk térített magamhoz, akikkel a legkevésbé szerettem volna beszélgetni azon reggelen. Ismertem őket, még az első napon klónozták őket egyetlen elektromos borotvával és egy doboz kályhaezüsttel, ők voltak azok, akik a fűben vadászták a látszólag üres üvegeket és poharakat, hogy az utolsó éltető kortyokat is kiigyák, vattán szűrték át a higítót, hogy ne rögtön forduljanak fel, ők voltak, akik végigtarhálták az összegyűlt sokaságot, akik tolakodó magatartásukkal, erőszakos kéregetésükkel rekord rövidségű idő alatt utáltatták meg magukat a látogatok többségével. Ahogy hozzájuk értem, rögtön kezdődött is a szövegelés, a csak egy szál cigit, lécci meg a boros kólára kellene, hallod és a csak egy százast, barátom. Forrt bennem a düh, legszívesebben elküldtem volna őket a..., de nem tettem, fáradt és elkeseredett voltam, így röviden elmondtam, hogy mi történt velem, remélve, hogy a préda reményének szétoszlatásával tőlük is sikerül megszabadulnom. Nem így történt. A srácok rövid tanácskozás után elkezdték kiforgatni a zsebeiket, majd némileg szégyenkezve megkérdezték, hogy nem fogadnék-e el tőlük egy kis pénzt, bár tudják, hogy nem sok, ráadásul nyilván keveset dob a hangulatomon, ha egyszer az összes holmim odalett.